Nemzetközi labdarúgás

"A legszebb születésnapi ajándék" – Paulo Sousa az EL-siker után

""

Paulo Sousa: "Természetesen a legszebb ajándék a továbbjutás volt a mai napon számomra. Megérdemeltük ezt a sikert, hiszen rengeteget dolgoztunk érte az elmúlt egy évben. A játékosok bebizonyították, hogy mire képesek, az elmúlt hetekben olyan csapatokat tudtunk kiejteni, akik jobb lehetőségekkel, nagyobb költségvetéssel bírnak, mint mi. Az is bebizonyosodott csütörtök este, hogy a mi szurkolóink is hihetetlen hangulatot tudnak teremteni, nélkülük biztos, hogy sokkal-sokkal nehezebb lett volna. Nagyon nehéz út volt, ami eddig vezetett, de a játékosok végig hittek abban, hogy az elvégzett munka meghozza az eredményét és így egy fantasztikus eredményt érhettünk el együtt. Szeretném kiemelni azt, amit a mérkőzés előtti napon mondtam, vagyis, hogy ez a siker nem csak a Videoton FC sikere, hanem az egész magyar labdarúgásé."

""

Senol Günes: "Először is gratulálok a Videotonnak a csoportkörbe jutáshoz. Nagyon sajnálom a szurkolóinkat, hiszen a mai mérkőzésen is mi domináltunk, több helyzetet is kialakítottunk, de a kapuba sajnos nem sikerült betalálnunk."

EUROPA LIGA
Play-off kör, visszavágó
Videoton FC – Trabzonspor (török) 0-0 (0-0) Tizenegyesek: 4-2
Székesfehérvári Sóstói Stadion, vezeti: Martin Hansson (svéd)
Videoton: Bozovic – Stopira, Vinícius, Caneira, Alvaro – Mitrovics, Sándor, Tóth, Oliveira (Gyurcsó 76′), Walter Lee (Kovács 102′)- Nikolics (Torghelle 70′)
Trabzonspor: Kivrak – Celustka, Bamba, Yumlu, Balci – Öztekin (Vittek 82′), Zokora, Alazinho (Sapara 112′), Aydogdu, Sen (Hallil Altintop 60′) – Paulo Henrique
Sárga lap: Mitrovic (66.), Vinícius (69.), Stopira (120.) illetve Yumlu (30., 119.), Balci (69.), Zokora (101.), Bamba (117.)

Továbbjutó a Videoton 4-2-es tizenegyes párbajjal.